TERÉNY, VÉDETT FALUSI PORTA BŐVÍTÉSE 2006-2008
Terénybe sok olyan városi költözött az ezredfordulón, aki értékelte a nép hagyományos építészetét, százéves munkáját. Így, a helyi „nép”-nek is példát mutatva, nem rombolta le a vertfalú háromosztatú parasztházakat, rózsadombi villautánzatokkal pótolva azt, hanem felújította őket. Olyan polgármester is akadt a beköltözőkből, aki még állami pályázatot is nyert a régi házak felújítására. Persze családtámogatást nagyon nehéz volt a hivatalokkal, bankokkal szemben kiharcolni a hagyományőrzés jellegű tervekhez, szemben a délamerikai TV-sorozat háztervekkel.
Ezt a még működő füstöskonyhás házat is úgy bővítettük a kert felé egy nyárikonyha elhelyezésű nappali-konyha-kamra-nyitott szín együttessel, hogy csak egy esővédő nyaktag köti össze a régi, hálószobák-fürdő használatúvá váló épülettel, az utcáról alig látszóan. Az új ház is vertfalú, fafödémes, régi apró cserepes lett, kőalappal. A régi ház füstöskonyhája megmaradt tüzelő és pihenő helynek, a nagy istállót kettéosztottuk egy szobának és egy kívülről is nyíló fürdőnek. Kőből rakott kerítésfal mentén még fásszín és vegyes használatú nyitott rész is épült (ünnepi étkezések, kocsitároló).
Az építkezés táncházas kalákában, népzene mellett zajlott. A kőből rakott, 3 cm betonsimítással fedett szigetelt alap előre elkészült. A falak döngölése egy hétvégén kész lett. Hétfőn az ács által fakötésekkel előkészített tetőszerkezet és a cserepezés is elkészült.